Új vízicserkész kapitányok

Véget ért a Vízicserkész vezetőképző egyéves programja. A nemrégiben lezajlott zárótúrán öt kadét fejezte be a VVK2016 embert próbáló képzését, és kapta meg a vízicserkész-vezetői képesítést.

  Az egyéves program tavaly kezdődött a gyakorlati képzésre koncentráló táborral, amit az év közbeni utó-hétvégék, majd most a záró túra követett. A rendkívül sokrétű és nehéz képzésre eleve csak olyan 18 éven felüli cserkészek jelentkezhetnek, akik már legalább őrsvezetői képesítéssel rendelkeznek, hiszen a VVK a vezetői továbbképzések sorát gazdagítja. Nem önmagában képez vezetőket, hanem a már meglévő vezetők ismereteit és képességeit fejleszti tovább.

  Az ország különböző tájairól érkezett, jelöltek igen szép munkát végeztek, és sikerrel vették a legnehezebb akadályokat is, így mint frissen végzett kapitányok zárhatták le a képzést, hogy a saját közösségük cserkészéletét színesíthessék a vízicserkészet programjával.Ehhez kívánunk nekik jó munkát.

A zárótúra csúcs-pontja és az új kapitányok a parancsnokkal: Kovács Péter (Szeged), Szabó Júlia (Szombathely), Bálint Levente (Páty),  Martini Zsuzsa Zuzmó (Budapest), Tárkányi Botond Kobra képzésparancsnok, Kokrehel József (Topolya, Vajdaság)

VVK 2016

Sikeresen befejeződött az idei Vízicserkész Vezetőképző Program első - gyakorlati - része vagyis a Vízicserkész Vezetőképző Tábor. Az egyhetes felkészítésen a jelöltek a kenu és a kajak kezelésének alapjaitól a kormányzás mesterfogásain át a vízből mentés legfontosabb gyakorlatainak elsajátításáig kemény és fáradtságos utat jártak be. 

   Július utolsó hetében "futott ki" az MCSSZ Vízi szakágának iskolahajója, az MCSH Viharmadár a budakalászi partokról, hogy fedélzetén az új vízicserkész kadétokkal felfedezze a vízicserkészélet kalandos tájait. Az egyhetes táborban idén öt jelölt ismerkedett a különböző hajónemek irányításával, és a vízicserkészet módszertanával, hogy ne csak biztos kézzel tudják uralni a hajójukat később, hanem a cserkészeiket is sikerrel vezethessék be a vízen járás tudományába.

Alacsony lapáttámasz - és a hajó nem borul fel...

   Az idei táborral egyúttal átalakult a VVK korábbi rendszere, és a tábor elsősorban a gyakorlati képzésre koncentrál, míg az elméleti tudás nagyobb részének az átadására két további hétvégén kerül sor. Kobra kapitány, az MCSH Viharmadár idei parancsnoka szerint az új rendszerben több idő marad a tanulásra, ami a korábbi hosszabb, de előadásokkal megtűzdelt VVK-kban nehézséget okozott. Természetesen ez a rendszer sem tökéletes, hiszen a kadátoknak nagyobb megterhelést jelent, hogy az ország különböző végeiből újra össze kell gyűlniük, de igyekeznek ezt a nehézséget is előnyre fordítani, és ezzel is erősíteni a közösséget.

Összetett mentési feladat: beborult kenu kiürítése partra szállás nélkül

   A rövidebb, de nagyon intenzív képzés során a jelöltek rengeteg időt tölthettek a vízen illetve a vízben, és kimagaslóan jó eredményekkel zárták a gyakorlati vizsgákat. Szotyi kapitány, a vízből mentés képzés idei felelőse elégedetten nyilatkozott a kadétok teljesítményéről. Szerinte nagyon jó csapat jött össze ebben a táborban; tehetségesek, de eltökéltek is, ami a legnehezebb gyakorlatok kitűnő megoldásában összegződött. Áron kapitány, a kiképzőhajó idei első tisztje hasonlóan látja: szerinte érdemes megmaradni a sokrészes képzés mellett, hiszen az elméleti hétvégék az utófeladatok jobb ellenőrzését és mentorálást is segítik.

A kadétok: Bálint Levente (Páty), Kokrehel József (Topolya, Vajdaság), Szabó Júlia (Szombathely), Martini Zsuzsa Zuzmó (Budapest), Kovács Péter (Szeged)

   A tábor végén - mivel sikeresen teljesítették a feltételeket - a kadétok megkapták a fehér szegélyű tengerészkék nyakkendőket, amit csak a képesített vízicserkészek hordhatnak, de még sokat kell tanulniuk ahhoz, hogy a kadét váll-lapokat lecserélhessék valamelyik parancsnoki változatra, és megkapják a vízicserkész-vezetői képesítésüket. A teljes képzés sikeres lezárásához kívánnak jó munkát a kiképzők, vagyis az MCSH Viharmadár tisztikara:

Göttli Attila Szotyi, vcsst.

Tárkányi Botond Kobra vcst. táborparancsnok

Ware Áron, vcsst.

Igényfelmérés a 2016-os vízi vezetőképzőre

A Magyar Cserkészszövetség vízicserkész szakági vezetőképzést tervez a 2016-os évre, amelyre Magyarországon, a Magyar Cserkészszövetség és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség kiképzőinek irányításával kerülhet sor, ha jelen igényfelmérés azt mutatja, hogy lesz elegendő jelentkező a képzésre.

A képzés célja, hogy kellő ismeretet adjon vízi túrák, táborok és programok szervezéséhez és vezetéséhez.

A képzésre jelentkezés feltételei:

• Aktív, igazolt tagság az MCSSZF valamely tagszövetségében
• 2016. július 21-ig betöltött 18. év
• Érettségi- vagy szakmunkás-bizonyítvány
• Cserkész őrsvezetői (vagy annál magasabb vezetői) képesítés
• Legalább két évvirág (kétéves cserkészmúlt)
• Úszástudás (bármelyik úszásnemben 200 m - Az eszméletvesztéssel járó betegség kizáró tényező!)

A képesítés megszerzésének követelményei:

• A határidők pontos betartása
• A kapott előfeladat(ok) elfogadható szintű teljesítése
• A vízi vezetőképző tábor képzési programjának sikeres végrehajtása
• Az elméleti és gyakorlati záróvizsgák sikeres letétele
• A képzésben megszerzett ismeretekre támaszkodó utófeladat(ok) végrehajtása.

A képzés menete:

• Igényfelmérési határidő: 2016. február 7.
• Jelentkezési határidő: 2016. április 30.
• Az elő-feladatok kiírása és beadása 2016. május és június
• A tábor várható időpontja: 2016. július 21-31.

A jelentkezéshez, előfeladatokhoz és kapcsolattartáshoz elengedhetetlen a drótpostafiók és világháló használata.

Az igényfelméréshez/előjelentkezéshez a következő adatok szükségesek:

Név
Születési dátum
Lakcím
E-mail cím
Csapat száma, neve, székhelye, cserkészkerülete

További információ: http://vizi.cserkesz.hu/vizicserkesz-vezetoi-kepesites

Jelentkezés az igényfelmérésre: vizi@cserkesz.hu

Jó munkát!

Ware Áron Vince st., vízicserkész kapitány (126.)

képzésvezető

A Szigetköz felfedezgetése

14-es Hollók vízicserkész "hajójának" megalakulása óta a csapat programjában fennmaradó üres időket igyekszünk vízicserkész programokkal színesíteni. A tavalyi évhez hasonlóan idén is rövid levezető evezős túrát szerveztünk a csapattábort követő hétre.
A túra céljának meghatározása hosszú fejtörést követelt, hiszen kezdő evezős gyerekeket mozgatva számtalan hazai folyóvíz megismertetése szerepel kívánságlistánkon. Az utolsó pillanatig töprengtünk, hogy Mosoni-Duna, Szigetköz,vagy a Garam folyó legyen kirándulásunk színhelye. A döntés végül szigetközi területre esett, mert ezen a tájon még idősebb vezetőink sem jártak korábban.
Vízicserkész szervezésről lévén szó a program, a menetrend meghatározásánál igyekeztünk minél egyszerűbb és nomádabb körülmények felé mozdulni. Legnagyobb kihívást a táborozóhely felkutatása jelentette. Alapállásunk volt, hogy ha nem muszáj, akkor nem megyünk kempingbe, nem elsősorban a költségek miatt, hanem azért, hogy magunkban lehessünk és a természet háborítatlan szépségét élvezzük, ha már vadregényes célterületet választottunk. A Szigetköz nagy része természetvédelmi oltalom alatt áll, s ugyan a természeti értékek védelme nekünk is kitüntetett helyen szerepel elveink közt, nem akartunk azzal kihágást elkövetni, hogy tiltott helyen ütünk tanyát.
Első lépésként telefonon egyeztettünk a győri Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség munkatársával, merre találunk olyan helyet, ahol a sátorozás megtűrt. Gyorsan megtudtuk, hogy a korábban tájékozódásra használt http://erdoterkep.nebih.gov.hu/ honlap adatai csak fenntartásokkal használhatók, hiszen csak az erdőterületekre vonatkoztatva közölnek adatokat. Rendkívül segítőkész környezetvédelmi szakember javaslata alapján a google earth-ra töltött fedvény szerint tájékozódhat a cserkész egy adott terület természetvédelmi besorolásáról. (fedényt letölthetitek innen: http://geo.kvvm.hu/tir/) Egy éjszakás sátorozásra nekünk a Szigetközi TK-n kívül eső Natura 2000-es területeket ajánlották, mi ennek megfogadásával 
kezdtünk válogatni, de nem volt könnyű dolgunk.

A szigetközi ágrendszerben bizony nem olyan sok a kikötésre és táborozásra alkalmas terület, mely a környezetvédelmi szabályok betartásával használható lenne. Az alkalmas partszakaszokat csaknem kivétel nélkül birtokba vették már a kempingek, s ugyan nagyon rendezett viszonyokat tartanak fenn, nekünk mégis az "őserdő" felé húzott a szívünk. A terület kiválasztását és fellelését az is nehezítette, hogy logisztikai okokból a tábort autóval is szerettük volna megközelíteni. A szigetközi szigeteket ugyan viszonylag sűrűn hálózzák be a földutak, de azok irányát és kezdetét helyismeret nélkül meghatározni bajos. Addig-addig okoskodtunk, míg elérkezett az indulás reggele és úgy kellett útra kelnünk, hogy egy nagy adag bizonytalanság volt éjszakai lehetőségeinket illetően.

Csütörtök reggel indultunk 21 fővel és 7 kenuval. Túrakezdő állomásunknak Dunakiliti céloztuk meg. Hajókat kellemesen vízre lehet tenni akár a duzzasztómű tulajdonában lévő stég, akár pedig a Vadvíz kemping területén. A járművek a kemping előtt lévő parkolóban hagyhatók. Első napi távunkat nem akartuk nagyon hosszúra szabni, hiszen majdnem dél volt mire a hajók vízen voltak és tudtuk, hogy még éjszakai szállást is kell vadásznunk. Az útvonal tervezéséhez egészen használható vízitúra térkép volt elérhető az interneten, ennek nyomtatásával és laminálásával teremtettük meg a tájékozódási alapokat. A leevezett táv végül közel 12 kilométer lett, ami a víz sebességét figyelembe véve tényleg laza délutáni evezésnek felel meg. A bejárt útvonalat itt láthatjátok. Ezen a napon a Szigetköz elég rejtőzködő módon mutatkozott meg. Találkozunk ugyan állóvízes és sebes szakaszokkal is, de olyan nagyon különlegesnek, mint ahogy azt a terület szerelmesei nekünk leírták nem láttuk sehol a folyót. A táborhely fellelésének kényszere végig keresgélő szemlélődésre ösztönzött minket, de szomorúan kellett megállapítanunk, hogy egyetlen egy helyet láttunk ami alkalmas lehet éjszakai meghúzódásra. Kénytelen kelletlen táborhelyválasztásunk így az " Alsó-sebes" névvel jegyzett kőszórás melletti füves területre esett. A hely meglehetősen szűkös volt, maximum 3 sátor fér el kényelmesen, így a többi hálóhelyet a partig futó útra voltunk kénytelenek felállítani. A partra vezető nyompárat feltételezhetően horgászok járták ki, viszonylag egyenes füves terepet biztosított éjszakára.

Második napunkon igyekeztünk korábban indulni, mert útvonalat úgy határoztuk meg, hogy legyen benne tisztességes mennyiségű felfelé evezés is. Ugyan mindenki szenvedett a rekord hőségtől, de törekedtünk rá, hogy ne csak a pihenésről szóljon a kirándulás, hanem valóban minél nagyobb területét megismerhessük a Szigetköznek. A megtett táv végül 16 kilométerre adódott, de senki nem kilométerekben méri az élményt :-). A bejárandó területet úgy határoztuk meg, hogy felfelé indulva kezdjük a napot, elevickélünk az Öreg-Dunára vezető "Benda-bukó"-hoz, majd visszafelé inkább a sodrással hozatjuk magunkat. A túranapot ismerős szakaszon kezdtük, hiszen az első nap meglátogatott "Ferde-gát"-i állóvíz útán a "Görgetei-bukó" betonján emeltük át hajóinkat. Rövid könnyed evezés után elértük a Vadvíz-kempinget, hol feltöltöttünk vízkészleteinket és kicsit fentebb kikötve megnéztük a Dunakiliti Duzzasztóművet. Mivel a forróság szinte elviselhetetlen volt az első zátonyon megálltunk fürdőzni. Talán ez a legjobb a vízitúrában, hogy bármikor merülhet egyet az ember a hűvös hullámokban. 

Ebédelni a helyi horgászok által ladikkikötésre használt parton álltunk meg. Jellemző az egész túrára, hogy 20 ember számára használható kikötőhelyet alig leltünk. Így ezen a helyen is elég szűkösen kellett kucorognunk. A felfelé haladó szakasz végén jót játszottunk a Benda-bukón. A vízállás lehetővé tette, hogy kievezve az Öreg-Dunára néhány kipróbáljunk néhány surrantós csúszást a bukó "háborgó" vizén. 

Völgymenetben minden sokkal gyorsabban történik. Az egykori "Helena-bukó" ágát elhagyva ugyan megálltunk egy jó táborhelyet megnézni, de sajnos nem találtuk meg annak az útnak kezdetét ami ide vezetne, pedig előző esténknél kellemesebb sátorhelyekkel kecsegtetett a terület. A hazafelé evezésbe annyira belejöttünk, hogy a "Jegenyési-bukón" észrevétlen keltünk át. Az a térképlap amin az adott szakasz látható lett volna éppen nem volt kéznél, így nem olvashattuk a figyelmeztetést sem, miszerint áthaladni veszélyes. Természetesen a gondtalan átjutást elsősorban a vízállásnak köszönhettük, más vízviszonyok mellett tartogathat meglepetést a bukó.

Mivel egész nap hiába kerestünk alkalmas sátorzóhelyet, így kénytelenek voltunk előző szállásunkon újra sátrat verni. Míg az első napon a pecázás volt a fő esti elfoglaltság, ezen az estén a gátépítésben lelték örömüket cserkészeink. Bár előzetes terveink nem erre a táborhelyre mutattak, mégis békésen és örömmel hajtottuk álomra fejünket.

Táborunk harmadik napjára úgy határoztunk, hogy felhagyunk a táborhely kereséssel és továbblépésünk érdekébe beköltözünk egy kempingbe. Távolság és elhelyezkedés miatt a kisbodaki Víziló kempingre esett a választásunk. A táborhely ugyan a gát védett oldalán van, de annyira nyugodt a környék, hogy a hajókat gond nélkül a parton mertük hagyni és valóban nem történt semmi bántódása járműveinknek. A kisbodaki kemping eléréséhez a legegyszerűbb, gyorsan megjárható utat választottuk. Korán akartunk célba érni és tudtuk hogy bármely vízi ösvényt is választjuk néhány átemeléssel szembe kell néznünk. A nap végére extra feladatként még autóink célba juttatása is előttünk állt. A napi túra szakasz nem lett volna különösebben említésre méltó, ha nem színezik a távot kőszórásos surrantók és átemeléses hidak. Ezekkel a műtárgyakkal együtt elég élvezetesnek mondhatjuk a túra középső szakaszát is. A társaságban estére egyre inkább kialakult a kép, hogy nem egészen olyan a Szigetköz, mint amilyenek elmondták nekünk. A legtöbb szakasz összemérhető az esztergomi Prímás-szigeti ággal, vagy nég inkább a táti Duna-ágakkal. Sőt néha azt éreztük, hogy a táti ág madárvilága gazdagabb is mint az általunk bejárt szigetközi szakaszé.

A kirándulás utolsó napjára már csak egy délelőtti lazulás maradhatott, mert úgy terveztük, hogy legkésőbb 3 órakor indulnunk kell haza. Reggel a kisbodaki templomban voltunk misén, ami vízitúrás szempontból nagyon szerencsésen 8 órakor kezdődött. Napi túraútvonalként kisbodaki kevergést választottunk. Arra szavazott mindenki, hogy térjünk le a vízitúrázásra javasolt ösvényről és nézzünk meg eldugottabb ágakat. Döntésünk helyes volta 100%-ig beigazolódott. A kisbodaki ágrendszer eldugott, szűkös, benőtt labirintusa végre meghozta mindenkinek a "szigetközi érzést". Lábon vízben álló kiszáradt fák, nádasos csalitok, mindenhol gazdag vízinövényzet és mellette olyan kristály tiszta víz, hogy 2 méter mélyen is láthatjuk mi történik. 

Elvarázsolt mesevilág, de nem versenypálya. Haladni csak lassan megfontoltan lehet. A valóságban sokkal több a vízi ösvény, mint amit a térkép jelez. Hosszú percek is eltelnek úgy, hogy nem tudod merre jársz és nem tudod, lesz-e vége annak a csapásnak amin elindultál. A Szigetköznek ez az arca tényleg nem hasonlítható más, addig ismert folyókhoz. Ezért érdemes volt ide jönni, ezért ide kell jönni.

Az evezésre szánt délelőtt gyorsan elszáll. A csalitosban megtett 7 kilométer kis is töltötte rendelkezésünkre álló időnket. Irány a part! Hajómosás, pakolás, búcsú. Jövőre egy másik vízen folytatjuk a könnyed nyári evezőtáboros sorozatot.

14-es Hollók a Hévíz-patakon

Az Esztergomi 14-es Hollók legifjabb vízicserkész generációja lelkesedéssel és igyekezettel dolgozik, hogy méltó utódja lehessen az „egykor volt” csapatbéli vízicserkész társaságoknak.
2014 őszén létrehozott - Szent Istvánról elnevezett - „hajónk” téli táborát is víz közelbe szervezte. Közösségünk évtizedes álma, hogy egy téli evezős programot is kipróbáljunk közösen.. Csapatunk újjáalakulásakor 1990 táján még két hazai kis folyó volt alkalmas a téli túrázásra. A Bakonyból induló Meleg-víz és a Hévízi-tó leeresztéséhez használt csatorna. Természetes jellegénél és gyorsabb folyásának köszönhetően a vízitúrák elsődleges célpontja, akkor a Meleg-víz volt, de a bauxitbányászat felhagyása nyomán vize gyorsan elapadt és túrázásra teljesen alkalmatlanná vált. A XXI. század vízicserkészeinek és vadevezőseinek Hévízre kell utaznia, ha be nem fagyó, evezhető patakot keresnek télidőben.

Három naposra tervezett kirándulásunk főhadiszállásának Nagyvázsonyban Gere Márk atyáék matracszállását választottuk. A hely kiválóan megfelel cserkészigényeknek, tágas, játékra is alkalmas, hatalmas kerttel rendelkező, kedvező árú szálláshely. Különítményünk induló létszáma 25 fő volt, de az influenza miatt végül csak 20 cserkésszel jutottunk el a Balaton-felvidékre.

Programunkhoz az egyszerűség kedvérét túráztató céget kerestünk kik gondoskodtak a hajókról és azok járulékos felszereléseiről. Buruzs Tamás csapata http://vizitura.hu/heviz-vizitura/ mindent megtett, hogy a túra megvalósítható legyen, bár a hirtelen jött zalai havazás miatt egy kicsit át kellett szerveznünk programunkat. Eredeti tervünk szerint szombaton délelőtt eveztünk volna Hévízről Fenékpusztára, majd délután a Tófürdő vízében olvasztgattuk volna fagyott tagjainkat, de a szükség úgy hozta, hogy megfordítsuk a sorrendet.

 

Délelőtt 9 óra után érkeztünk Hévízre, hol a Tófürdő kedves személyzetének köszönhetően rendkívül kedvező árú családi jegyet váltottunk magunknak. Aki még nem járt a tavon azoknak nagy meglepetés volt a fürdőlépcsők előtt elhelyezett tábla: „Vigyázat! Mély víz 1,5 – 38m”. /A mélység valóban megdöbbentő, még akkor is, ha nem a legmélyebb hazai tóról van szó, hiszen a Rudabányai bányató 60m mélységével megszerzi ebben a kategóriában az elsőséget./ Tóban való úszkálás nagyon kellemes volt, még a szabadtéri részen is elfogadható a hőmérséklete. Zebu barátunk körbe is úszta, hogy teljesítse az ország egyik legkülönlegesebb geocach kihívását, mikor a tóban jelölt pontokról kell megfigyelési feladatokat teljesíteni. http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=2753 Akik csak a fedett részen pihengettek nem tudtak hosszabb ideig egy helyben maradni, mert a téli tóvíz hőmérséklet a nyugodt ázogatáshoz egy kicsit kevés, hűvös.

 Miután tisztességesen kifárasztottuk magunkat a vízben, gyorsan autóba pattantunk és indultunk túránk kezdőpontjára, Fenékpusztára. A havazás miatti rendkívüli helyzet ugyanis azt diktálta nekünk, hogy folyással és széllel (!) szemben kell a közel 10 kilométeres távot teljesítenünk. 

 

 Csapatunk 3 kétszemélyes tengeri kajakkal és 5 kenuval indult. Hajóinkban az átlagéletkor 13 év, az evezési gyakorlat szerencsére több mint 2-3 év. Fiatal, de nagyon profi csapattal van szerencsénk vízicserkészetet csinálni Esztergomban. Mivel a túratáv csak 9.6 km, valóban nem volt olyan sok idő és nagy megterhelés Hévízig evezni. Legnagyobb kihívást a hideg és a patak vizében oly gyakran előforduló sások akadók jelentették. A túra után egyhangúan állapítottuk meg, hogy evezéshez egyel több réteg szükséges, mint bármi más téli sporthoz. legjobban beváló felszerelésnek az overall és vízhatlan nadrág kombinációja mutatkozott.

A folyó vize közel sem olyan meleg, mint amilyennek gondoltuk. Fenékpusztánál jégtorlaszokkal, későbbiekben már csak sásos akadókkal kellett harcolnunk. Akiknek volt szerencséjük vízbe lépni, nem dicsekedtek, hogy milyen kellemes a hőmérséklet.

Aznapra a program kimerítő és elegendő volt. Autóinkba rendeződve Keszthely felé vettük az irányt, ahol meleg vacsorát rendeltük a vasútállomás melletti egyszerű, de vendégszerető fogadóban. Este úgy éreztük senkit nem kell majd altatni, de a szállásra visszaérve még jó néhány órát vidám játékkal töltöttek cserkészeink.

Vasárnap szentmisén vehettünk részt Nagyvázsonyban, majd a vár megismerése következett. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, hideg és erős szél fogadott. Többeknek megfordult fejében, hogy nem irigylésre méltó a várvédő vitézek sorsa ilyen téli zimankóban. 

A szálláson való gyors csomagolás és a helyi iskolában elköltött ebéd után a Balaton irányába fordultunk. Balatonfüreden szétnéztünk a parton. Szikrázó napsütés, de iszonyatos szél mellett különleges hangulatot éreztünk, s már már hiányolni kezdtük a vitorlásokat, mikor eszméltünk, hogy még csak február elején járunk, a vitorlázás szezonja kicsit arrébb van. Reményeink szerint mihamarabb egy ilyen kirándulásról is beszámolhatunk.

Ipoly, harmadik út

  Tésa és Letkés közötti szakaszt kétszer egy hónapon belül bejárva arra az elhatározásra jutottunk, hogy meg kell nézni a felsőbb szakaszokat is. Mivel erre a kirándulásra is csak 3 napunk volt, nem akartunk nagyon messziről indulni. Az internetes térképek alapján kiválasztottuk Ipolyvece duzzasztógátját indulási állomásnak. Duzzasztógátakról az volt a tapasztalatunk, hogy vízre szállni nem olyan könnyű, de biztonságosan megközelíthető kerekes járművekkel. Korábbi ismereteink itt is igazolva lettek. Még busz-vontatta trélerünkkel is könnyen a partra jutottunk, és a hajók vízre helyezése sem volt akkor kihívás. Ekkor még nem sejtettük, hogy aznap jó párszor fogunk a hajóból csomagolni, és újra meg újra vízre szállni. 

  A víz – itt a gát alatt – nagyon nyugodt volt, mélysége 1-1,5 méter közt, szélessége 6-8 méter. Lelkesen, tempós menettel indultunk és eveztünk szűk fél órát, mikor kidőlt fa állta utunkat. A kibillent jókora törzs úgy borult a folyóra, hogy a gyökereit az áramlás alámosta. Gyereket kipakoltuk a hajókból és egy-egy kormányossal, valamit mellig vízben álló segítővel át tudtuk fűzni kenuinkat. Kaland után visszapakolás, beszállás, indulás... 20 perc evezés után újabb torlasz, de ez már áthatolhatatlan. Minden ága a fának vízbe lóg, sehol egy apró átbújó. Hajókat kipakoljuk, kiszállunk, függőlegeshez közeli partfalon 3 méter magasra ráncigáljuk a kenukat. Nem kell sokat töprengeni az irányon, látszik, hogy előttünk már jó néhányan bejárták ezt a vonszoló ösvényt. Szerencsére nem volt nálunk GPS, sem megfelelő térkép mert már itt elkeseredhettünk volna, hogy pakolásokkal együtt 3 óra alatt nem tettünk még meg 5 kilométert sem a tervezett 22-ből. A folyó máskülönben meseszép: kanyarok, izgalmas részletek, sekély és mélyebb szakaszok. Az egymás után menetrend szerint elért bedőlt fák és egyéb torlaszok rendkívül színessé teszik az előrejutást. Minden gátolat újabb szellemi, technikai és erőnléti kihívás. Csak egy szépséghibája van az ilyen hajózásnak – nem halad az ember... Nem számoltuk, nem térképeztük, hány helyen kellet küzdenünk hasonló akadályokkal, de elterveztük, hogy a következő alkalommal láncfűrészt is viszünk magunkkal. Az átemelések, fák alatt bujkálások igen változatossá tették az első napot, így az sem kedvetlenített el bennünket, hogy az eredetileg tervezett szálláshelynek még a közelébe se értünk estére. Összesen alig 14 kilométert sikerült leküzdenünk.

Éjszakai szálláshelyünket a közelgő napnyugta jelölte ki, de nem volt olyan rossz, hiszen mindenre felkészülten, étellel itallal ellátva, az ember ott éjszakázik ahol csak akar – ez a vízitúra igazi szabadsága. A part a legtöbb helyen alkalmas táborozásra, leggyakrabban legelők, vagy kaszálók szegélyezik ezen a szakaszon a folyót.

  Második napunk kezdetén már csak egy kidőlt fához kapcsolt átemeléssel kellett megküzdeni és megérkeztünk az ipolysági duzzasztás felső vizére. Ezen a tájon a folyó alig folyik, evezni kell. Az átemelés kicsit más, mint a kidől fáknál, viszonylag sokat kell cipelni a felszerelést, érdemes kidolgozni a hatékony technikát, mert az elkövetkező folyószakaszon több gáttal is találkozunk majd. A duzzasztások felülről jól megközelíthetők, nem éreztük egyik helyet sem veszélyesnek. Mind a zárás fölött, mind pedig a zárások alatt betonozott lépcsőn pakolhatja ki cólmókját az ember. Az ipolysági duzzasztás esetében a jobb és bal parton is van lépcső, így 6 kenuból álló flottánkat párhuzamosan tudtuk pakolni a két oldalon. A gát alatt nem sokkal már a városban járunk. Több hídja közül mi az első közúti átkelőnél álltunk meg bevásárlás céljából. A város könnyen elérhető bevásárlásra jó adottságok és a városháza előtt közkútról tölthetők kulacsaink. A parton friss kifli és joghurt ebéd után evezünk lefelé. A víz itt is elég lassú, de a part kellemes, főleg a város alsó szakaszán , ahol olyan virágos a föveny, mintha egy csónakázó tóban lennénk valamely parkban. A parti virágözön lassan elmúlik és az Ipoly legkevésbé érdekes szakaszára érünk. A víz alig folyik, a part semleges és újabb betongáton kell átemelni Ipolyság alatt 5-6 kilométerre. Reggel még bíztunk abban, hogy valamit behozunk az első napi lemaradáson, de később megadtuk magunkat: Jutunk, ahova jutunk. Ipolyvisk alatt a jobb parton szólít meg - fürdésre is kiválóan alkalmas – táborhely. Maradunk. 

  Ipolyságtól lefelé általánosan az volt a tapasztalatunk, hogy a parton használható helyeket a horgászok gondozzák. Néhol kifejezetten szép rendet, máshol pedig igénytelenül szétdobált kacatokat láthattunk. A vízitúrázó számára igénybe vehető állomások innen végig horgásztáborok is. Aki a gyorsabb annak lesznek estére felállítva a sátrai. A jelentős halfogó turizmus miatt a sátorozóhelyek környéke tűzifában szegény. Komoly távolságról kell összevadászni egy vacsora elkészítéséhez szükséges tüzelőt.

  Túránk utolsó napjára maradt a legtöbb duzzasztógát és a hozzájuk rendelt átemelés. Ezek a helyek nem veszélyesek, csak fárasztóak. Nagyon jó szolgálatot tehet ilyenkor egy kiskocsi, amivel a hajókat gyorsan juttathatja át az ember felvízről - alvízre. A korábbról ismert tésai duzzasztás alatt olyan kicsi vizünk volt, hogy a lépcsőn lecipelve nem is indulhattunk, át kellett gázolni a túlsó partra ahol kicsit szelídebben volt megszórva a meder sziklákkal. Az átcincálásoktól eltekintve a folyó ezen a szakaszon nagyon kellemes és élvezhető. Újra van sebessége a víznak, ügyesnek kell lenni a kormányosoknak a surrantók, bedőlt fák, víz alatti akadályok kerülgetése közben. Néha olyan gyorsan változik a helyzet, hogy vadízi élményekre emlékezteti a hajóst.

  Ezen a napon sem rohantunk különösebben, ezért nem tudtuk tartani még módosított terveinket sem, miszerint ha Letkésig nem, de legalább az ipolytölgyesi duzzasztásig eljutunk és onnan oldjuk meg a szállítást hazáig. Elfogadva lehetőségeink korlátait túránk végpontjának Vámosmikola alatti István-majori holtág (GPS: 47.951941, 18.774177) horgásztavát választottuk. A hely kikötésre alkalmas, trélerrel jól megközelíthető, bár a magas part miatt a betervezett nagy fürdőzést nem tudtuk olyan kényelmesen megvalósítani.

Rövid túránk három napja alatt, 3 nagyon eltérő részletével találkoztunk az Ipolynak. A patak-szerű dzsungelharctól, a nyugodt evezős szakaszon át jutottunk élénk vadvizes élményekkel kecsegtető alsóbb folyásig. Az Esztergomi 14-es Hollóknak 2014 az Ipoly éve volt. Szeretettel ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe! 

 A túra útvonalát megnézhetitek: http://www.gpsies.com/map.do?fileId=zwurjvbsoewjlttp

Ipoly, második út

  Az első kirándulás sikerén felbuzdulva, az iskolaév végén elvittem osztályomat is egy ipolyi kiruccanásra. Mivel ebben a társaságban lévő gyerekek kevés gyakorlattal rendelkeztek kenuzás és táborozás tekintetében, egy kicsit óvatosabb voltam az útvonal és a napi túratávok tekintetében.

  Indulási állomásunknak Tésa falu alatt található – már említett – legelőt választottuk. Az indulás napján oktatással, gyakorlással, ebéddel és minden mással együtt is kényelmesen le tudtunk hajózni Ipolytölgyesig. A falu fölött ömlik az Ipolyba a Cserge-patak. A torkolat közelében (GPS: 47.929658, 18.770759) horgászok is gyakran ütnek tanyát, nekünk is megfelelt éjszakai szállásnak. A táborhely az árvízvédelmi gáton át autóval is megközelíthető, de érdemes a gátőrrel egyeztetni, mert ,ha harapós kedvében van, rosszul járhat a gátra hajtó autós.

   Második napi szakaszunkat a dunai torkolatig terveztük. Ez a táv nem olyan hosszú, de figyelembe kell venni, hogy a folyó sokat lassul, az előrejutás kevéssé ütemes. A lomhává váló folyó mellett gondot jelentet a kikötési lehetőségek fogyatkozása is. A part fokozatosan válik iszapossá, ahol nem iszapos, ott pedig olyan meredek, hogy szinte képtelenség a partra mászás. Korai reggelen való indulás mellet késői ebéd idejére elérheti a hajós Szobot és a Dunát. Csapatommal erre hajtottam és sikeresek voltunk. Az alsó-Ipoly partjai után megváltás a széles, sóderos dunai fövenyre kilépni. Tanítványaim a kissé unalmasnak látszó napi táv után nem voltak már lelkesek a további evezés gondolatától, ezért csak a basaharci partokig nyomultunk előre aznap.

Basaharcnál a jobb parton szép kavicsos fövenyen lehet táborozni, amikor az ember elég fáradt az sem zavarja, ha a szállás némileg lejtős terepen épül.

  Mivel hajóinkat Esztergomból a Szentkirályi dűlőből hoztuk, ezért értelmes cél volt, hogy visszafelé egészen a Táti-szigetekig evezzünk és megmeneküljünk a szállítás nehézségeitől. Basaharcról felevezni Szentkirályba még gyakorlott evezősnek is szép feladat, sokszor hallom, hogy meg is hátrálnak, de kis csapatom a példa, hogy az út megvalósítható, ha kellően eltökélt az ember. 15 kilométer folyással szemben - időben - talán annyi, mintha a dupláját tennénk meg völgymenetben. Az út - jó időben és jó széllel(!) - egészen élvezetes. A táj gyönyörű, a víz tiszta, a part kavicsos. Egy hely van csupán ami kicsit nagyobb figyelmet érdemel: 1713 fkm-nél a Helemba -sziget irányába óriási sarkantyú nyúlik be a jobb partról. A sarkantyú alacsony víznél jól látható, de közepes és nagyobb vízállásnál megnehezíti a felfelé evezők dolgát. Örök érvényű tanácsot az átevezéshez nem lehet adni, annyit azonban el kell mondanom, hogy legyetek nagyon óvatosak!

Az Ipoly háromszor

  Az év vége közeledtével minden csapat számot vet az elmúlt idővel és tervezi a következő szezont. Az Esztergomi 14-es Hollóknál tervezésben nincs hiány, de a visszatekintésre néha kevesebb energia marad. Kobra sokadik felkérése után, tovább nem halaszthatóvá vált, hogy a 2014-es év nagy „felfedezéséről” az Ipolyon való túrázásról néhány sort elétek tárjak.

  Esztergomi cserkészként, ha evezésről esik szó, általában nem kell sokat okoskodni, merre is induljon az ember. A „Prímás-sziget kerülés” alig több, mint egy őrsi összejövetel ideje. A Táti-szigetek közt csalinkázni egy napos programnak ideális, bátrabbak akár kint is éjszakázhatnak. Ezeket a kiruccanásokat mégsem nevezi vízitúrának egyetlen esztergomi cserkész sem.

 

  Csapatunkban alakuló – formálódó – vízicserkész érdeklődésű társaság számára kellett valamit találnunk a nyárra, ami már valódi túrának hat, felemlegethető. A kimozdulásra való igény, a kíváncsiság és a könnyű megvalósíthatóság az Ipoly folyó felé irányította figyelmünket. Utoljára 7 évvel ezelőtt eveztünk ott 3 napot, jó tapasztalataink voltak és emlékeink szerint fiatal gyerekekből álló csapat igényeink bőségesen megfelel. Az előkészítés szakaszában jól körbenéz az ember és igyekszik információkat beszerezni a meghódítandó vízterületről. Ismerősök körében – meglepő módon – nem akadtunk olyanra, akinek frissebb élményei lettek volna a vízről, mint nekünk. Az internetet böngészve sem találtunk friss és használható anyagokat. Rövid morfondírozás után döntenünk kellett: Kell egy terepbejárás!

Ipoly első menet:

  Terepbejáró túránkra csak egy napot volt lehetőségünk rászánni, így megvalósítandó túra szempontjából legizgalmasabb szakaszt a Tésa – Letkés etapot választottuk megismerendőnek. A térképet és kilométer táblákat tanulmányozva gyorsan kiderül, hogy Tésánál van egy duzzasztás a folyón (GPS: 48.023704, 18.818027), ezt a pontot jelöltük ki indulási állomásnak. Az autókat kényelmesen el lehet helyezni, de a vízreszállás nem túl komfortos.

A betonmű alsó végén hosszú lépcsőn kell hajóinkat a vízhez juttatni, ami még megoldató, de annál a vízállásnál, amit ki kaptunk túl sok szikla akadályozta az indulást. (Sajnos nem jegyeztük fel a vízállást, de későbbiekben figyeltük ezekre az adatokra is. Vízállásadatokat a http://www.shmu.sk, és a http://www.kdvvizig.hu/ lapokról szerezhettek be.)

  Indulásra jobb helyet fél órán belül találtunk a vízről. Tésára bevezető út mellett nagy birkalegelők szegélyezik a folyót, a legelő itatóinál kényelmesen, nagy létszámú csapatok is startolhatnak. Ezeken a réteken még táborozásra is alkalmas a terep. Menet közben sok helyen találkoztunk horgásztáborokkal vagy családi nyaralókkal, kik a part lapályos részeit és az autóval jó megközelíthető helyeket hétvégenként benépesítik.

  A folyó, ezen a terepbejáró túrán is, nagyon jó benyomást tett ránk. Kellemesen keskeny, de gyors, mozgalmas. A zátonyok, uszadékok, bedőlt fák miatt nem sok ideje marad a kormányosnak bámészkodni, vagy a hasát süttetni. A víz viszonylag tiszta, fürdésre maximálisan megfelel. A part és a meder kavicsos, vagy homokos. Iszappal fedett részeket ezen a szakaszon nem is talál az ember. A folyás sebessége erősen változik, surrantókban száguldhat a hajó, egy egy limányban, mintha ólommal lenne megtöltve a ladik. A madárvilág változatos: gémek, kacsák, vakvarjú és még fekete gólya is megmutatta magát.

Felfedező utunkon 2 kenuval mentünk, gyakorlott csapattal, de nem rohanva. Tésáról a Letkési hídig 5 óra alatt tettük meg az utat ebéddel fürdéssel együtt. Az út hossza durván 25 kilométer.

Szakági napok - vízicserkész nap

Idén ősszel sorban mutatkoznak be a szövetség szakágai egy-egy szakági nap keretében. Múlt szombaton - szeptember 27-én - került sor a Vízicserkész szakág hasonló rendezvényére a soroksári és a csepeli cserkészcsapat rendezésében.

A soroksári 923. sz. Pázmány Péter cserkészcsapat hosszú évek óta él vízicserkész életet, Csepelen pedig a nemrégiben alakult 96. sz. Sólyom cserkészcsapat bontogatja szárnyait, és használja ki a Duna által -biztosított jó lehetőséget.

A Soroksári-Duna mindenesetre most különleges rendezvény tanúja volt: a nap folyamán a Csepelre látogató cserkészek egyszerű hajómodellt építhettek, kenuzhattak, kielbootozhattak, megpróbálhattak bent maradni egy versenykenuban, és még azt is kipróbálhatták, hogy milyen állva hajtani egy szörfdeszkát.

és elindulnak...

VVK a határon

Persze messze nem volt olyan kemény, mint Ottlik Géza híres regényében a katonaiskola, de a Vízicserkész Vezetőképző így is a legkeményebb kiképzőtáborok illetve programok között van a szövetségben. A Nemzeti Nagytábor és a Tutajtúra miatt az idei évre került át a "tavalyi" VVK, amire egyébként 2013-ban kellett volna sort keríteni.

Esztergom immár másodszor lett a VVK otthona, bár egy kicsit mostohára sikerült az idei vendéglátás - legalább is az eleje. Ugyanis az előtábor idején még víz alatt állt a kiszemelt táborhelyünk, ezért hirtelen át kellett az egész tábort egy másik szigetre költöztetni, ami nemcsak az előtáborosokat izzasztotta meg, hanem tulajdonképpen minden résztvevőt. Mivel így jó másfél km-rel messzebbre kerültünk az ellátási bázisunktól, pusztán a vízhordás is evezési gyakorlattá vált, ezért felbecsülhetetlen értéket jelentett a helybéli 14. sz. Holló cserkészcsapat segítsége, akik a tábori beszerzést magukra vállalták.

A jelöltek a szokásos utat járták végig attól kezdve, hogy át kellett úszniuk a szigetre, hogy a képzést elkezdhessék, a rengeteg kenus, kajakos és ladikos evezésen át a vízből mentésig és újraélesztési gyakorlatig. A napi 6 óra gyakorlat mellett még 5 óra elméleti képzésre is sor került, hogy jobban menjen az elalvás, és hogy a Hajózási szabályzattal vagy a vízitúra-szervezési ismeretekkel álmodhassanak.

A képzést idén az eddigieknél nagyobb szabású túrával zártuk Esztergomból Csepelre, ami alatt a jelöltek több-kevesebb sikerrel számot adhattak gyakorlati tudásukról, felkészültségükről és vízicserkész szellemükről.

A vízicserkész kapitányi képesítés kiadásáig azonban még hosszú út áll előttük, hiszen elméleti és gyakorlati vizsgafeladatokkal kell majd bizonyítaniuk, hogy méltók arra.

Ehhez kívánnak jó munkát a kiképzők, vagyis az MCSH Viharmadár legénysége:

Ware Áron, vcsst. táborparancsnok (Székesfehérvár, MCSSZ)
Dudich Tamás, vcsst. (Léva, SZMCS)
Nagy Gábor vcsőv. (Szeged, MCSSZ)
Tárkányi Botond Kobra vcst. (Budapest, MCSSZ)