14-es Hollók vízicserkész "hajójának" megalakulása óta a csapat programjában fennmaradó üres időket igyekszünk vízicserkész programokkal színesíteni. A tavalyi évhez hasonlóan idén is rövid levezető evezős túrát szerveztünk a csapattábort követő hétre.
A túra céljának meghatározása hosszú fejtörést követelt, hiszen kezdő evezős gyerekeket mozgatva számtalan hazai folyóvíz megismertetése szerepel kívánságlistánkon. Az utolsó pillanatig töprengtünk, hogy Mosoni-Duna, Szigetköz,vagy a Garam folyó legyen kirándulásunk színhelye. A döntés végül szigetközi területre esett, mert ezen a tájon még idősebb vezetőink sem jártak korábban.
Vízicserkész szervezésről lévén szó a program, a menetrend meghatározásánál igyekeztünk minél egyszerűbb és nomádabb körülmények felé mozdulni. Legnagyobb kihívást a táborozóhely felkutatása jelentette. Alapállásunk volt, hogy ha nem muszáj, akkor nem megyünk kempingbe, nem elsősorban a költségek miatt, hanem azért, hogy magunkban lehessünk és a természet háborítatlan szépségét élvezzük, ha már vadregényes célterületet választottunk. A Szigetköz nagy része természetvédelmi oltalom alatt áll, s ugyan a természeti értékek védelme nekünk is kitüntetett helyen szerepel elveink közt, nem akartunk azzal kihágást elkövetni, hogy tiltott helyen ütünk tanyát.
Első lépésként telefonon egyeztettünk a győri
Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség munkatársával, merre találunk olyan helyet, ahol a sátorozás megtűrt. Gyorsan megtudtuk, hogy a korábban tájékozódásra használt http://erdoterkep.nebih.gov.hu/ honlap adatai csak fenntartásokkal használhatók, hiszen csak az erdőterületekre vonatkoztatva közölnek adatokat. Rendkívül segítőkész környezetvédelmi szakember javaslata alapján a google earth-ra töltött fedvény szerint tájékozódhat a cserkész egy adott terület természetvédelmi besorolásáról. (fedényt letölthetitek innen: http://geo.kvvm.hu/tir/) Egy éjszakás sátorozásra nekünk a Szigetközi TK-n kívül eső Natura 2000-es területeket ajánlották, mi ennek megfogadásával
kezdtünk válogatni, de nem volt könnyű dolgunk.
A szigetközi ágrendszerben bizony nem olyan sok a kikötésre és táborozásra alkalmas terület, mely a környezetvédelmi szabályok betartásával használható lenne. Az alkalmas partszakaszokat csaknem kivétel nélkül birtokba vették már a kempingek, s ugyan nagyon rendezett viszonyokat tartanak fenn, nekünk mégis az "őserdő" felé húzott a szívünk. A terület kiválasztását és fellelését az is nehezítette, hogy logisztikai okokból a tábort autóval is szerettük volna megközelíteni. A szigetközi szigeteket ugyan viszonylag sűrűn hálózzák be a földutak, de azok irányát és kezdetét helyismeret nélkül meghatározni bajos. Addig-addig okoskodtunk, míg elérkezett az indulás reggele és úgy kellett útra kelnünk, hogy egy nagy adag bizonytalanság volt éjszakai lehetőségeinket illetően.
Csütörtök reggel indultunk 21 fővel és 7 kenuval. Túrakezdő állomásunknak Dunakiliti céloztuk meg. Hajókat kellemesen vízre lehet tenni akár a duzzasztómű tulajdonában lévő stég, akár pedig a Vadvíz kemping területén. A járművek a kemping előtt lévő parkolóban hagyhatók. Első napi távunkat nem akartuk nagyon hosszúra szabni, hiszen majdnem dél volt mire a hajók vízen voltak és tudtuk, hogy még éjszakai szállást is kell vadásznunk. Az útvonal tervezéséhez egészen használható vízitúra térkép volt elérhető az interneten, ennek nyomtatásával és laminálásával teremtettük meg a tájékozódási alapokat. A leevezett táv végül közel 12 kilométer lett, ami a víz sebességét figyelembe véve tényleg laza délutáni evezésnek felel meg. A bejárt útvonalat itt láthatjátok. Ezen a napon a Szigetköz elég rejtőzködő módon mutatkozott meg. Találkozunk ugyan állóvízes és sebes szakaszokkal is, de olyan nagyon különlegesnek, mint ahogy azt a terület szerelmesei nekünk leírták nem láttuk sehol a folyót. A táborhely fellelésének kényszere végig keresgélő szemlélődésre ösztönzött minket, de szomorúan kellett megállapítanunk, hogy egyetlen egy helyet láttunk ami alkalmas lehet éjszakai meghúzódásra. Kénytelen kelletlen táborhelyválasztásunk így az " Alsó-sebes" névvel jegyzett kőszórás melletti füves területre esett. A hely meglehetősen szűkös volt, maximum 3 sátor fér el kényelmesen, így a többi hálóhelyet a partig futó útra voltunk kénytelenek felállítani. A partra vezető nyompárat feltételezhetően horgászok járták ki, viszonylag egyenes füves terepet biztosított éjszakára.
Második napunkon igyekeztünk korábban indulni, mert útvonalat úgy határoztuk meg, hogy legyen benne tisztességes mennyiségű felfelé evezés is. Ugyan mindenki szenvedett a rekord hőségtől, de törekedtünk rá, hogy ne csak a pihenésről szóljon a kirándulás, hanem valóban minél nagyobb területét megismerhessük a Szigetköznek. A
megtett táv végül 16 kilométerre adódott, de senki nem kilométerekben méri az élményt :-). A bejárandó területet úgy határoztuk meg, hogy felfelé indulva kezdjük a napot, elevickélünk az Öreg-Dunára vezető "Benda-bukó"-hoz, majd visszafelé inkább a sodrással hozatjuk magunkat. A túranapot ismerős szakaszon kezdtük, hiszen az első nap meglátogatott "Ferde-gát"-i állóvíz útán a "Görgetei-bukó" betonján emeltük át hajóinkat. Rövid könnyed evezés után elértük a Vadvíz-kempinget, hol feltöltöttünk vízkészleteinket és kicsit fentebb kikötve megnéztük a Dunakiliti Duzzasztóművet. Mivel a forróság szinte elviselhetetlen volt az első zátonyon megálltunk fürdőzni. Talán ez a legjobb a vízitúrában, hogy bármikor merülhet egyet az ember a hűvös hullámokban.
Ebédelni a helyi horgászok által ladikkikötésre használt parton álltunk meg. Jellemző az egész túrára, hogy 20 ember számára használható kikötőhelyet alig leltünk. Így ezen a helyen is elég szűkösen kellett kucorognunk. A felfelé haladó szakasz végén jót játszottunk a Benda-bukón. A vízállás lehetővé tette, hogy kievezve az Öreg-Dunára néhány kipróbáljunk néhány surrantós csúszást a bukó "háborgó" vizén.
Völgymenetben minden sokkal gyorsabban történik. Az egykori "Helena-bukó" ágát elhagyva ugyan megálltunk egy jó táborhelyet megnézni, de sajnos nem találtuk meg annak az útnak kezdetét ami ide vezetne, pedig előző esténknél kellemesebb sátorhelyekkel kecsegtetett a terület. A hazafelé evezésbe annyira belejöttünk, hogy a "Jegenyési-bukón" észrevétlen keltünk át. Az a térképlap amin az adott szakasz látható lett volna éppen nem volt kéznél, így nem olvashattuk a figyelmeztetést sem, miszerint áthaladni veszélyes. Természetesen a gondtalan átjutást elsősorban a vízállásnak köszönhettük, más vízviszonyok mellett tartogathat meglepetést a bukó.
Mivel egész nap hiába kerestünk alkalmas sátorzóhelyet, így kénytelenek voltunk előző szállásunkon újra sátrat verni. Míg az első napon a pecázás volt a fő esti elfoglaltság, ezen az estén a gátépítésben lelték örömüket cserkészeink. Bár előzetes terveink nem erre a táborhelyre mutattak, mégis békésen és örömmel hajtottuk álomra fejünket.
Táborunk harmadik napjára úgy határoztunk, hogy felhagyunk a táborhely kereséssel és továbblépésünk érdekébe beköltözünk egy kempingbe. Távolság és elhelyezkedés miatt a kisbodaki Víziló kempingre esett a választásunk. A táborhely ugyan a gát védett oldalán van, de annyira nyugodt a környék, hogy a hajókat gond nélkül a parton mertük hagyni és valóban nem történt semmi bántódása járműveinknek. A kisbodaki kemping eléréséhez a legegyszerűbb,
gyorsan megjárható utat választottuk. Korán akartunk célba érni és tudtuk hogy bármely vízi ösvényt is választjuk néhány átemeléssel szembe kell néznünk. A nap végére extra feladatként még autóink célba juttatása is előttünk állt. A napi túra szakasz nem lett volna különösebben említésre méltó, ha nem színezik a távot kőszórásos surrantók és átemeléses hidak. Ezekkel a műtárgyakkal együtt elég élvezetesnek mondhatjuk a túra középső szakaszát is. A társaságban estére egyre inkább kialakult a kép, hogy nem egészen olyan a Szigetköz, mint amilyenek elmondták nekünk. A legtöbb szakasz összemérhető az esztergomi Prímás-szigeti ággal, vagy nég inkább a táti Duna-ágakkal. Sőt néha azt éreztük, hogy a táti ág madárvilága gazdagabb is mint az általunk bejárt szigetközi szakaszé.
A kirándulás utolsó napjára már csak egy délelőtti lazulás maradhatott, mert úgy terveztük, hogy legkésőbb 3 órakor indulnunk kell haza. Reggel a kisbodaki templomban voltunk misén, ami vízitúrás szempontból nagyon szerencsésen 8 órakor kezdődött. Napi túraútvonalként kisbodaki kevergést választottunk. Arra szavazott mindenki, hogy térjünk le a vízitúrázásra javasolt ösvényről és nézzünk meg eldugottabb ágakat. Döntésünk helyes volta 100%-ig beigazolódott. A kisbodaki ágrendszer eldugott, szűkös, benőtt labirintusa végre meghozta mindenkinek a "szigetközi érzést". Lábon vízben álló kiszáradt fák, nádasos csalitok, mindenhol gazdag vízinövényzet és mellette olyan kristály tiszta víz, hogy 2 méter mélyen is láthatjuk mi történik.
Elvarázsolt mesevilág, de nem versenypálya. Haladni csak lassan megfontoltan lehet. A valóságban sokkal több a vízi ösvény, mint amit a térkép jelez. Hosszú percek is eltelnek úgy, hogy nem tudod merre jársz és nem tudod, lesz-e vége annak a csapásnak amin elindultál. A Szigetköznek ez az arca tényleg nem hasonlítható más, addig ismert folyókhoz. Ezért érdemes volt ide jönni, ezért ide kell jönni.
Az evezésre szánt délelőtt gyorsan elszáll. A
csalitosban megtett 7 kilométer kis is töltötte rendelkezésünkre álló időnket. Irány a part! Hajómosás, pakolás, búcsú. Jövőre egy másik vízen folytatjuk a könnyed nyári evezőtáboros sorozatot.
