Nyári tábor a Rábán

Miután tavaly nyáron visszatértem a VVK-ból, megállapítottuk, hogy régen volt a csapat vízi túrán, és jó lenne szervezni egyet a jövő nyárra. Aztán ez az ötlet addig fejlődött, amíg az lett belőle, hogy legyen a nyári táborunk vízi tábor, és vigyünk vízre mindenkit, akit csak lehet (a kiscserkészek idén külön voltak). Ki is találtuk, hogy a Rábán már voltunk többször is, a Dráva egyszer már nem sikerült a határőrség jóvoltából, a Duna egyszer már kiöntött a tábor előtt egy héttel, viszont a Tisza felső részén még nemigen jártunk, és állítólag igen szép. Így elkezdtük szervezni a tábort, az eddigi gyakorlattal szemben elég korán, nem az utolsó pillanatokban kapkodva és megkésve. Aztán kiáradt a Tisza, de úgy, ahogyan még soha. Így maradt a szokásos utolsó pillanatos gyors szervezés, hogy se szúnyoginvázió, se fertőzésveszély, se belvíz ne rontsa el a túrát.

A rövid határidő miatt úgy döntöttünk, hogy ismerősebb vizekre evezünk, így döntöttünk a Rába mellett. A túrára a saját hajóinkon kívül a már sajnos megszűnt balatonalmádi csapat hajóit vittük, és Körmendről kaptunk még kölcsön hajókat, a körmendi csapat régi parancsnoka nagyon segítőkész volt, kenukon kívül több jó tanácsot is kaptunk tőle.

Az első napon, ami az utazás miatt igazából fél volt, csak 20 km-t mentünk viszonylag csendesebb vízen, mire elértük az első szálláshelyünket Rábagyarmaton, és mivel a nemzeti parkban nem lehet "csak úgy" táborozni (ezt ellenőrzik is), rendes kempingben aludtunk. Éjjel pedig leszakadt az ég, így másnap reggel már 20 cm-rel több víz volt a Rábában. Reggel a mise után továbbindultunk a következő táborhelyre, Molnaszecsődre a kocsma elé (máshol nem igazán lehet kikötni, és itt ingyen lehet táborozni), itt akadt némi probléma, amikor elnéztük a folyamkilométert, és 30 helyett 42-t mentünk, így ez a nap jelentette a legnagyobb kihívást, nem csak a nagy távolság, hanem a folyó sodrása és nehézsége is bonyolította a helyzetet, így ezen a napon volt a legtöbb borulás, és folyóban gyakorolhattuk azt, amit a kormányosképzőn csak tavon tudtunk (a csúcstartó kormányos háromszor borult ezen a napon, de utána már többször nem). A legtöbben nyolc körül értek célba, az utolsó borulóval pedig valamivel kilenc után értünk be.
Ha valaki esetleg nekieredne egy ilyen útnak, mindenképpen javaslom a korábbi indulást vagy a rövidebb távot (Csákánydoroszlón is lehet aludni, csak akkor az első napon korán kell indulni).

Másnap reggelre 1,5 métert emelkedett a folyó, mi pedig látva, hogy a Rába még mindig emelkedik, előrehoztuk a pihenőnapot; délelőtt megnéztük a közeli Árpád-kori templomot, a délután pedig a pihenés és sport jegyében zajlott. Innen továbbindulva elhagytuk a kedvenc vízreszálló helyünket (Rábahídvégről már többször indultunk, Szentgotthárdtól most először), és itt szállt ki az első lebetegedett gyerek. Estére már Rumban fürödtünk (a sportpályán kedvezményes zuhanyzási lehetőség volt), és még egy lány lebetegedett. Reggelre a lány meggyógyult; egy gyerek és egy másik lány vette át a helyét a betegsátorban, de náluk is egy nap alatt lefolyt a betegség, és szerencsére nem is terjedt tovább.

Az Ikervár és Sárvár közötti igen szép Öreg Rába alacsony vízállásnál nem járható (ilyenkor többet kell tolni a kenut, mint evezni), és ottjártunkkor karbantartási munkákat végeztek az ipar csatornán, így ezt a 10 km-t át kellett emeltük. Az utolsó átemelés a Nicki duzzasztó (nagyjából 30 km-re Ikervártól). Itt nagyon jó táborhelyünk volt, a duzzasztónál lévő kocsmában nagyon kedvesek voltak velünk, segítőkészek, bár a szúnyog, az rengeteg. Innen lefele már sokkal nyugodtabb a folyó, a borulások is elmaradtak, és néhány főiskolás vízitúrázóval túráztunk párhuzamosan. Néhány kilométerrel a marcaltői táborhelyünk előtt találtunk egy remek ugráló/belengő helyet és alaposan kihasználtuk a hely adottságait. A Marcaltő és Szany közötti táborhely nevezetessége, a két, fára szerelt hinta megint világraszóló sikert aratott, itt is van kocsma, ahol segítőkészek, és négy éve megnézhettük a vb döntőt, de most nem volt nyitva.

A folyó innen tovább lassult, Rábapatona után már szinte állt, az utolsó éjszakánk, az eddigi legjobb tábortűzzel. Itt is kedvesek az emberek, nem kérnek sokat, és sok ember esetén kedvezmény is van. Itt az esti tűz mellett a helyi birkák, szamár és ludak emelték a hangulatot a borús időben. Vasárnapra az előrejelzés viharos szelet és esőt mondott, ezért nem ragaszkodtunk ahhoz, hogy mindenki vízre szálljon, az alternatíva a gyaloglás volt, és meglepően sokan választották ezt a lehetőséget. Így végül is négyen eveztünk be Győrbe, két kenuval, és a
Spartacus SE vízi telepén szálltunk ki. A tábor zárásaként a bazilikában szentmisén vettünk részt.

Összességében nagyon jó volt a tábor, a frissen képzett kormányosok is jó szerepeltek. A helyi túravezetők nagy segítségünkre voltak, mindenhol felhívták a figyelmünket a közeli nehezebb helyekre, és a táborhelyekről is sok információt adtak. Megtanultuk azt is, hogy a helyi emberektől csak fenntartással szabad elfogadni az információt, mert nem biztos, hogy figyelembe veszik a vízállást, így történt, hogy Körmenden majdnem leküldtek a Rőzsegáton, mert "a vízi túrások ott szoktak kikötni...", csak magas vízállásnál már nem lehet közvetlenül
a rőzsegát előtt megállni.

Mindenkinek ajánlom a Rábát, hatalmas élmény leevezni rajta. A felső szakaszon nagyon észnél kell lenni, Rábahídvégtől lefelé viszont kevésbé gyakorlott csapattal is lehet menni.

További képek a http://www.szent-imre.fw.hu/ oldalon találhatóak.

Ware Áron Vince,
126. Szent Imre cscs.