Soroksári vízicserkészek az olimpián

Igaz, nem a legutóbbi olimpián, de volt nem is egy olyan világverseny, amelyen magyar cserkészek, sőt, vízicserkészek szereztek dicsőséget a hazai színeknek. Az 1948-as feloszlatás után sokaknak jelentett kiteljesedési lehetőséget a sport. Geiger István vízicserkésztiszt összeállítása ennek állít emléket.

Az 1948-as feloszlatás nem jelentette a magyar cserkészet végét, bár súlyos veszteség volt a kegyetlen háború után jót és szépet kereső magyar társadalomnak és azon belül a magyar ifjúságnak. Ahogy sok más csapatban is történt, a soroksári 923. sz. Pázmány Péter cserkészcsapat tagjait is sodorta tovább a lendület, és tovább éltették a cserkészszellemet. Ki így, ki úgy. Az őrsök természetesen legalább baráti társaságokként megmaradtak - a fiúkat, később pedig családjaikat, vénember korukig szoros baráti kötelék fűzte össze.

Geiger István vízicserkésztiszt, a csapat jelenlegi parancsnoka összegyűjtötte azoknak a még élő öregcserkészeknek vagy hozzátartozóiknak a visszaemlékezéseit, akik tanúi voltak a már cserkészeten kívüli cserkészdicsőségnek is. A soroksári vízicserkészek közül ugyanis sokan a vízi sportokban éltették tovább a mindig jobbra törekvés eszméjét. Az 1954-es mâcon-i (Franciaország) kajak-kenu világbajnokságon - ahol a magyarok berobbantak a világ élvonalába, és hat versenyszámban bajnokok lettek -, öt volt soroksári cserkész nyert érmet. Az 1956-os melbourne-i olimpián ketten bronzérmet szereztek.

A teljes visszaemlékezés-gyűjteményt ITT olvashatjátok.

1956. Melbourne-i olimpia
C2 1000 méter
A Wieland Károly - Halmai József páros bronzérmet szerzett.

Tutajtúra 2013

Életre szóló élményt szerzett az a 180, a világ minden tájáról összegyűlt magyar cserkész, aki a vági tutajút 100. évfordulójára rendezett 2013-as Tutajtúrán vett részt. A tábor egyúttal a Nemzeti Nagytábor vízi előtábora is volt, és habár a Tisza-part messze esik Ócsától, a 100 év a közösségekért fesztivál helyszínétől, a Tutajtúra örömével, hangulatával mégis tökéletesen illeszkedett a magyar cserkészek nagy ünnepségsorozatába.


Az 1912-ben alakult Magyar Cserkészszövetség első nagyobb szabású tábora mindjárt egy vízi vándortábor volt - a felvidéki Kralovántól Komáromig ereszkedett le több mint 100 cserkészfiú a Vág kanyargós, vad vizén. A tót fuvarosok akkoriban úgy hozták le a kitermelt fát a hegyek közül, hogy hatalmas tutajokat róttak össze belőlük. 1913 nyarán hat ilyen tutajra építették a maguk kunyhóit a cserkészek, hogy megkezdjék kalandos utazásukat, mely egyúttal hagyományteremtőnek is bizonyult.

A Külföldi Magyar Cserkészszövetség tagjai már a 70-es évek óta követik ezt a hagyományt, és tutajaikkal többször is meghódították a a Paraná és az Iguazú folyót. A százéves évfordulóra magyarországi túrát álmodtak, amely a Magyar Cserkészszövetség és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség vezetőinek aktív részvételével valósult meg. A szervezés oroszlánrészét tágabb értelemben hazai, tehát Kárpát-medencei csapat végezte Barna János (14. sz. Holló cscs - Esztergom) vezetésével, míg a táborparancsnoki feladatot Demes Sándor (18. sz. Bartók Béla cscs. - Buenos Aires) vállalta.

A jándi Tisza-part két napig meglehetősen érdekes látványt nyújtott, hiszen itt készült az a tizenkét tutaj, amelyeken a mostani túra mintegy 180 résztvevője töltötte el a túra további 5 napját. A 27 hordóból, lécekből, gerendákból és  préselt faforgács lapokból készült alkotmányok aztán tutajonként 15 cserkésznek jelentettek közlekedési eszközt,  hálóhelyet, konyhát és étkezőt, miközben több mint 100 kilométert tettek meg ezek a mozgó őrsi sátrak a dombrádi végállomásig.

A részt vevő magyar cserkészek 12 különböző országból gyűltek össze Argentínától Kárpátaljáig, Svájctól a Délvidékig, hogy a nagy kaland újra összekösse őket országhatárokon és földrészeken át. A tábor végére a különleges túraélményen, a nagyszabású játékokon és tábortüzeken, a sikeresen megoldott óriási feladaton és a csodálatos itthoni tájak emlékén túl mégis leginkább a közös gyökerek, a közös nyelv és a közös kultúra örömét vihették haza a tutajosok.